Ayurveda, maga a csoda!

 2013.03.17. 15:02

Kipróbáltam. Mennyei utazás, ellazulás, fantasztikus.

……. de nem ám csak úgy egy terapeuta dolgozott rajtam, hanem egyből négy kezes masszázson vettem részt.

harmonia belso_ayurveda.jpg

Egy igazi indiai fa masszázságyon történik a kezelés, mit kezelés, szeánsz!

Ülve kezdődik. Meleg olajjal a két masszőr egyszerre érinti a karomat, majd a térdemet. Megismertetnek az érintéssel, a meleg olaj illatával.

Ezt követően a hátamra fektetnek. Ránézésre kőkemény fa ágy, de ebből semmit nem érzek.

A lábamat és karomat a két masszőr egyszerre simítja végig többször, nagy ívű, lendületes mozdulatokkal, tökéletes összhangban és harmóniában. Ez a monotónia, ismételt harmonikus mozdulatok ellazítanak. Már egészen nyugodt vagyok, pedig úgy estem be éppen erre a kezelésre. Majd a has és mellkas következik. Itt is két oldalról, ívelt, határozott mozdulatok következnek, már azt sem érzem, hogy éppen kinek a keze van a jobb, vagy baloldalamon. Teljes a harmónia, az ellazulás, már nincsenek gondolatok, csak a mozdulatokra figyelek, lebegek.

Hasra fordítanak a kemény ágyon, de már egyáltalán nem érzem. A meleg olaj a hátamon, a derekamon, fantasztikus érzés. A nagy hosszú, hullámzó mozdulatok szinte meditatív állapotba ringatnak. Azt hiszem el is alszom. Mikor ennek vége, meg kell fordulnom, azt sem tudom, hol vagyok. Kissé kába vagyok. Még nem kell leszállni az ágyról, mert még most jön a levezetés. Újra ülök és átsimítják a lábamat és a karomat. Lassan magamhoz térek.

Ezután még gőz következik. Ez lényegében egy ülő gőzkabin, amelyből a fej kint van. A terapeuta őriz és beszélget velem. Addig kell maradni, amíg az arcom és a fejem is izzadni kezd. Ekkor távozik a „vata” , a feszültség. Hiszen ez már a masszázs alatt is távozott!

Egy frissítő zuhanyozás következik. Még másnap is gyógynövény illatom van.

Ujjá születtem! Ezt ki kell próbálni mindenkinek!

http://bhc.hu/magan/selfness/szolgaltatasok/masszazs-terapiak/ayurveda-masszazsok/

Speciális indiai olaj:

Dhanwantharam: A váta és a Kafa problémák kezelésére szolgál: stressz, feszültség, idegesség, reumatikus bántalmak, neuralgia, duzzadt, merev ízületek, izomzat erősítése, izomgörcsök csökkentése. Táplálja és védi a bőrt.

Fontosabb összetevők:

Accacia, Emblica officinalis (alma), Asparagus racemosus (shatavari), Hemidesmus indicus, Solanum melonga, stb. Összesen 35 féle gyógynövény olaja főzete és párlata.

fehér lotus_ayurveda.jpg

Stressz és koleszterin

 2013.03.07. 16:05

csipkebogyó_stresszkoleszterin_web.jpg

Nyáron voltam életmódtáborban, ahol sok érdekes szakirodalommal ismerkedtünk meg, többek között kezembe került, a „Betegség, mint szimbólum”. Én is megvettem ezt a könyvet, mely lexikonszerűen, abc sorrendben ismerteti a betegségeket a következők szerint:

  • testi szint
  • tüneti szint
  • feldolgozás
  • feloldás
  • ősprincípium

Mikor kitöltöttem a szűrés kapcsán a stressz kérdőívet és kiderült a magas koleszterinszintem, gondoltam megnézem a könyvben, vajon mit írnak erről?

Magas koleszterinszint címszóval kerestem.

A szöveg így kezdődik: …. az alapprobléma a magas stressz-szint, amely vérnyomás ingadozáson keresztül az erek belső falának károsodásához vezet

A „Magas vérnyomás”-ról pedig ezt írja:

vérnyomás=energia; véráram-ellenállás

Állandó nyomás alatt állni, állandó konfliktusban élni anélkül, hogy megoldást találnánk a problémákra, nem szembenézni a konfliktusokkal, állandó „vizsgadrukk” és „ugrásra készség”, feszült alaphelyzet és belső nyugtalanság. Meg nem oldott hatalmi konfliktusok, külső aktivitásba menekülés, hárítás, testi önuralom, testi funkciók aktivitásának blokkja…, stb.

Ezek után világossá válik, hogy egyre fiatalabbaknál jelentkezik a magas vérnyomás, az aszexualitás, meddőség, ami mögött ott a stressz, a rohanó világ, a teljesítmény kényszer………….

Márciusban a stresszről tartunk workshopot, ott a helyem, ott a helyünk!

Címkék: Címkék

Szűrés eredményeim

 2013.02.25. 13:22

krókuszok2_web.jpg

Mikor feladatul kaptam a Selfness program megszervezését, elhatároztam, hogy mindent ki is próbálok, hogy a saját tapasztalataim alapján tudjak beszámolni Önöknek. Az esetleges hibákat, hiányosságokat is jobban látom, érzékelem.

Legutóbb elmeséltem, hogy miből is áll a szűrő programunk. 

Túl vagyok a laboratóriumi vizsgálaton, a fizikai erőnlét állapot felmérésen és kitöltöttem a kérdőíveket. DEXA vizsgálaton egy kicsit régebben voltam, de annak az eredményei most még felhasználhatók. 

Szóval: elég lehangoló a helyzet. A koleszterin szintem nagyon magas. A test zsír %-om úgyszintén. A fizikai terhelhetőségem sem az igazi, ráadásul a gyakorlatok során kiderült, hogy a jobb és baloldalam között jelentős különbség van. A stressz kérdőív kitöltése is azt mutatja, hogy van mit dolgozni magamon. 

A fenti eredmények alapján, pláne ha még az életkoromat is számításba vesszük, eléggé magas rizikó faktorral rendelkezem a szív- és érrendszeri betegség szempontjából, arról nem beszélve, hogy a felmenőimnél is ez a betegség fordult elő legnagyobb arányban. 

A magas koleszterinszint most már döntésre kényszerített. Gyógyszert nem akartam szedni, így kikértem Kuklis Eszter doktornő, kolleganőm tanácsát. Csak természetes anyagokat szedek, ezekből nem keveset. 1-1ből nem sokat, inkább sok félét, többek között kurkumát. 

Az étkezésemen is változtattam. A Vegafood-tól rendelem az ebédet, néha a vacsorát is. Mivel örökös időhiányban szenvedek, ez nagyon kényelmes, mert nem kell törnöm a fejemet a bevásárláson és a főzésen. Azt veszem észre, hogyha nem is rohamosan, de szép lassan csökken a súlyom, még akkor is, ha néha egy kis boldogság hormon is becsúszik! 

Örüljünk a közeledő tavasznak! Már bújnak ki a hóvirágaim!

hóvirág2_web.jpg

Címkék: Címkék

Hogyan kezdjem?

 2013.02.19. 16:01

Hányszor elhatározzuk, hogy na, most életmódot váltunk?

reggeli_napban_10_web.jpg

Újévhez, születésnaphoz, de leginkább a hétfőhöz kötjük. Vasárnap délután, ebéd után böngészünk a neten egy jó kis fogyókúrás program, legújabb diéta után.

Hétfő: még egészen jól megy

Kedd: este már nagyon éhes vagyok

Szerda:  na egy kicsit azért lehet enni

Csütörtök: ennyi munka mellett ezt nem lehet bírni, este egy kis jutalom falat becsúszik.

Péntek: na azért mégis csak elhatároztam

Szombat: családi összejövetel este, nem lehet nemet mondani

Vasárnap: bűntudat, ebéd stb.

………….és minden kezdődik elölről. De hányadszor?

Talán néhányan magukra ismernek.

Mit is lehetne tenni, hogy tartósan változtatni lehessen a rossz szokásainkon?

Kitaláltunk egy életmódváltó programot. Ez egy szűrővizsgálattal indul. Ebben, mint általában van egy vérvétel, melynek eredménye alapján már nagyon sok információ nyerhető. Ezt követően gyógytornászunk izomstátusz, fizikai állapot felmérést végez. Majd úgynevezett DEXA vizsgálat történik, melynek során csontsűrűséget és testösszetételt mérünk. Utóbbi nagy jelentőségű, mert ennek kapcsán megállapítható a kóros hasi zsír mennyisége, mely a szív és érrendszeri betegség rizikójára utal. A legérdekesebb rész, amit szerintem sokan kedvelnek, 3 kérdőív kitöltése. Ezek alapján kiderül, hogy kinek milyen mértékű a stressz tűrése, milyen képet alakított ki a saját testéről, és végül, de nem utolsó sorban a táplálkozási szokások is kiderülnek. Ezen eredmények birtokában az orvos-természetgyógyásszal történik konzultáció és közös tervezés, hogy egyénre szabottan milyen módszert ajánlunk az egészséges életmód megvalósításához.

A szűrés a belépő, a program ezután következik. Itt is nagy elhatározás szükséges, de a hozzánk fordulót nem hagyjuk magára. Szoros és rendszeres konzultációs lehetőséget kínálunk, tanácsokat adva a táplálkozásra, megvitatva az előforduló tüneteket. Segítünk a megfelelő mozgás kialakításában és pszichés támogatást nyújtunk.

Nagy kitartást, időt, odafigyelést igényel. De nem lesz egyedül, mi segítünk Önnek!

Még a kérdőívek kitöltését nem végeztem el, de a szűrőprogram többi részét megcsináltam.

Rövidesen beszámolok az eredményekről   ………………..

Téli bogyók

 2013.02.19. 09:55

teli_bogyo_2_web_1360765383.jpg_972x582

Hullámzás

 2013.02.13. 15:19

Nem egyszerű életmódot váltani.

Ha egy kicsit pihentebb vagyok, minden megy és a dekák is peregnek. (A kilók azért lassabban.)

Most összefogtunk a férjemmel és hetente 1, vagy 2 alkalommal járunk úszni. Herceghalom közel van és ott az egyik 4 csillagos szállodában 25 méteres medence áll a vendégek rendelkezésére. Hétvégén korán kell érkezni és akkor csak ketten vagyunk a medencében. Ezt nagyon élvezem. Most vasárnap, úszás közben úgy éreztem, hogy minimum 15 évvel fiatalabb vagyok. Ez nagyon jó érzés volt.

Úszás után szauna és gőz. Ezt követően kijár 2 dl frissen facsart narancslé.

Mit is teszek még a jobb kondícióért? Ma például havat lapátoltunk. Egyébként heti 1 alkalommal biztosan 40 percet az ellipszis gépen is edzek. Na persze, hogy a nappaliban áll, de legalább nem szárítónak használom. Ezt is hetente kétszer kellene, de ……….  Ha már ez a de nem lenne!

A Selfness Központban heti 1- vagy 2 alkalommal megyek cellulit masszázsra. Ez fantasztikus! Úgy látom, hogy 3 kezelés után már van némi eredmény. Mindenkit csak bíztatni tudok, próbálja ki! Ez egyáltalán nem drasztikus és fájdalmas kezelés. Finom, nyirokmasszázzsal indul, majd kis köpöly és egy tüskés kis kefe következik.

Persze önmagában ez sem elég, hiszen be kell tartani a diétát és mozogni is kell.

Annyira nehéz az idő múlásával megbarátkozni. :-(

Persze vannak hullámvölgyek. Most ez a nagy havazás például nagyon megviselt. Felment a vérnyomásom, összevissza vert a szívem, nagyon fáradtnak éreztem magam.

 …. és ilyenkor diétázni sem tudok. 

Út

 2013.01.29. 16:30

A világ keletkezése az őskáoszból a kínai számmisztika szerint a következőképpen írható le:

  1. Az őskáoszból saját szabályainak megfelelően önmagából alakult ki és érte el egyensúlyi helyzetét a „0” (nulla), ez a Tao, az ÚT
  2. A Tao létrehozta az 1-t, a létet, az életet, az energiát (Csí)
  3. A létnek két oldala van, a Yin és Yang, amelyek feltételezik és kölcsönösen meghatározzák egymást.
  4. A Yin és a Yang egymásra hatásából létrejött a 3. a sok, a tízezer lény, a Mindenség.

A mozgás forrása a dolgok belső ellentéte.

az_ut_vegtelen_web.jpg

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni,
gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted
az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

/Weöres Sándor/

Beigliverseny

 2013.01.25. 13:30

beigli_verseny_web.jpg

Felkértek a beigli verseny elnökének. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt.

2 kategóriában, mákos és diós, összesen 8 versenyző indult.

A versenyzők: anyukám, nővérem, a munkahelyem és a biatorbágyi híres Andrész cukrászda.

  1. helyezett: Nővérem. Sok, jól ízesített töltelék, nagyon vékony tészta
  2. helyezett: Anyukám. Itt az ízesítés hasonlóan jó, mint az elsőnél, de egy kicsit szárazabb volt a tészta
  3. helyezett: Andrész cukrászda. Jó állag és íz, de túl sok volt a dióhéj, amire ráharaptam. Szerencsére nem kellett fogorvoshoz mennem!

1,5 kg. Na nem a beiglik súlya, hanem az én plusz kilóim.

Azért arra büszke vagyok, hogy mire véget értek az ünnepek és még 1 szűk hetet otthon voltam, visszatértem a kiinduló súlyhoz, azaz a mínusz 4 kg-hoz.

Innen indulok újra.

Kérek néhány bíztató szót!

Please, please!

Címkék: Címkék

Öröm és szomorúság

 2013.01.17. 12:03

Az év vége mindig tiszta őrület. Én nem is tudom, hogy a munka miért torlódik fel ennyire, megbeszélés, megbeszélés hátán. Bármennyire is szeretem a munkámat, ilyenkor már jó lenne „lehúzni a rolót” és csak befelé figyelni, a lelkemet szeretettel megtölteni és szeretet adni.

A hajtásban a diétámat sem tudtam tartani. Nagyon boldog voltam, mert az előírtakat becsülettel betartottam és lement 4 kg. Sokkal jobban érzem magam. De most, hogy figyeltem magamra, azt vettem észre –ami persze nem újdonság – hogy ha feszült, ideges, fáradt vagyok, akkor sokkal jobban kívánom az édességet, kevésbé tudok fegyelmezett lenni. Most még a mérlegre sem mertem felállni, bár a ruháimon érzem, hogy nincs még nagy baj:-)

A karácsony nem volt könnyű. Anyukám mindig finom apró süteményeket készít egy nagy dobozzal. Mindenesetre megpróbáltam mértékkel édességet enni. Most könnyebb volt megállni az ünnep ellenére is, mert nyugodtabb, békésebb időszak jött. Ilyenkor sokkal kiegyensúlyozottabban tudom élni a mindennapokat. Na és ami a legfontosabb, most volt időnk a férjemmel úszni, szaunázni.

Már nagyon vártam a békés, nyugodt napokat, a belső csendet, a gondolatokat. Ilyenkor orgonamuzsikát hallgatunk égnek a gyertyák, forralt bort iszunk. Nem tudom, más hogyan van ezzel, de fiatal koromban, pláne még mikor a szüleim komolyzenét hallgattak, nem értettem, hogy mit lehet ezen szeretni? Ahogy haladok a korban egyre inkább élvezem, pedig nem vagyok egy vájt fülű.

Remélem, mindenkinek bensőséges napokkal, szeretetben és megértésben teltek az Ünnepek! Nem az érték számít, csak a figyelem mások iránt.

Mantra

Om Om Om
Sarvesham Svastir Bhavatu
Legyen a Mindenségben Jólét!

Sarvesham Shantir Bhavatu
Legyen a Mindenségben Béke!

Sarvesham Purnam Bhavatu
Legyen a Mindenségben Teljesség!

Sarvesham Mangalam Bhavatu
Legyen a Mindenségben Jószerencse!

Om, Shanti, Shanti, Shanti
Om, Béke, Béke, Béke!

Rab Zsuzsa: Kötés

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez – eltéphetetlen.

Orom_es_szomorusag.jpg

Címkék: Címkék

Gyermekem gyermeke

 2013.01.07. 11:33

Gyermekem_gyermeke_blog.jpg

Megszületett az unokám. Utazunk hozzájuk 10 napra.

Eszembe jut a saját várandósságom, első lányom születése.

Abban az időben szinte napi olvasmányom volt Takács Zsuzsa költőnő (csak névrokon) Némajáték kötetében megjelent egyik verse: Július, halálom, születésed

Furcsa cím, egy örömteli eseményre, de nagyon szeretem ezt a verset.

Takács Zsuzsa: Július, halálom, születésed

Tíz óra, tizenegy

kőzáporban, a tengerparton,

sima szobában, fehér falakon.

Egy óra, kettő, három.

A kiáltás az ajtón túl megtörik.

A jajgatás a mélyből kiszakad,

égeti torkom, fojtogatja,

tenyerembe fullad,

megharap.

Mibe temessem foltos arcomat –

ebbe a lepedőbe, erre

a fogantyúra, erre

az asztallapra, erre.

Minden harmadik perc.

Minden második.

Elviselni hangtalan, hogy –

Háton fekve nyílni meg –

Eldobja az emlékezet –

Nincs völgye már ennek az éjszakának.

Csak gerince van a fájdalomnak.

Farkas fogai élesednek.

Csillagai magasodnak.

Négy óra.

Öt.

 

Hallom

a csontokat,

hallom az izmokat,

szakadnak, áznak,

jajonganak.

És ennyi vér. Az ágyról lecsorog.

Mint hentesüzlet. Meztelen karjukon.

Minden szeglet világít.

Fázom és szomjazom.

Gumikötényben ölelnek engem át,

késük hegyével megitatnak,

és akkor egybenő a kín:

megforgatja bennem kezeit,

arcát, kitépi, vállát,

kicsúszik –

egyszál zsinórról levágják, leszakad,

és fölmutatják: emberteste van,

s a gyönyör végigborzong hátamon.

 

Mostmár akár fel is állhatok.

Nylon csizmába bujtatva térdig

az asztalról akár leszállhatok.

Az orvos a sebet varrja, társalog –

rekedt a hangom, idegen,

elindulhatok már egyedül.

De hiszen ő is – egyedül? Igen.

 

Este van. Hajnalod.

Talán kongatnak valahol,

talán egy lócán ülve furulyáznak.

Meghalok én már. Készítik ágyadat.

Talán szemükbe hulló hajjal alszanak

ma este.

 

Majdnem teljesen betartottam a diétámat, de ez a 10 nap most nem rólam szólt.

Címkék: Címkék