Szűrés eredményeim

 2013.02.25. 13:22

krókuszok2_web.jpg

Mikor feladatul kaptam a Selfness program megszervezését, elhatároztam, hogy mindent ki is próbálok, hogy a saját tapasztalataim alapján tudjak beszámolni Önöknek. Az esetleges hibákat, hiányosságokat is jobban látom, érzékelem.

Legutóbb elmeséltem, hogy miből is áll a szűrő programunk. 

Túl vagyok a laboratóriumi vizsgálaton, a fizikai erőnlét állapot felmérésen és kitöltöttem a kérdőíveket. DEXA vizsgálaton egy kicsit régebben voltam, de annak az eredményei most még felhasználhatók. 

Szóval: elég lehangoló a helyzet. A koleszterin szintem nagyon magas. A test zsír %-om úgyszintén. A fizikai terhelhetőségem sem az igazi, ráadásul a gyakorlatok során kiderült, hogy a jobb és baloldalam között jelentős különbség van. A stressz kérdőív kitöltése is azt mutatja, hogy van mit dolgozni magamon. 

A fenti eredmények alapján, pláne ha még az életkoromat is számításba vesszük, eléggé magas rizikó faktorral rendelkezem a szív- és érrendszeri betegség szempontjából, arról nem beszélve, hogy a felmenőimnél is ez a betegség fordult elő legnagyobb arányban. 

A magas koleszterinszint most már döntésre kényszerített. Gyógyszert nem akartam szedni, így kikértem Kuklis Eszter doktornő, kolleganőm tanácsát. Csak természetes anyagokat szedek, ezekből nem keveset. 1-1ből nem sokat, inkább sok félét, többek között kurkumát. 

Az étkezésemen is változtattam. A Vegafood-tól rendelem az ebédet, néha a vacsorát is. Mivel örökös időhiányban szenvedek, ez nagyon kényelmes, mert nem kell törnöm a fejemet a bevásárláson és a főzésen. Azt veszem észre, hogyha nem is rohamosan, de szép lassan csökken a súlyom, még akkor is, ha néha egy kis boldogság hormon is becsúszik! 

Örüljünk a közeledő tavasznak! Már bújnak ki a hóvirágaim!

hóvirág2_web.jpg

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://selfnessprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr545104468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása